2011. november 30.

Címlapsztori (Ugly Betty)- 2006-2010


A film egy kimondottan csúnyácska lány élettapasztalatait, mindennapjait mutatja be 4 évados sorozatban. Betty főszerkeszői asszisztensként kezdi munkáját a híres divatmagazinnál a Mode-nál. Ármánykodás, szerelem, barátság és család. Ez az összetevője egy kicsit unalmasra és kiszámíthatóra sikeredett sorozatnak. Mindemellett tele igazságtalan és szomorú helyzetekkel. Minden szereplő harcol a saját életcéljának a megvalósításáért, még ha ez néha keresztbe is tesz a másik céljának.
Mint ahogy a Hollywoodi filmekben megszokott a rút kiskacsából gyönyörű hattyú lesz, úgy alakul át a mi csunyácska lányunk a sorozat végére gyönyörű nővé.
A főszerepben America Ferrara, de a szereplők között felismerhetjük Alan Dale, Ana Ortiz, Ashley Jensen, Becki Newton, Eric Mabius, Mark Indelicato, Tony Plana, Vanessa L. Williams.
Ami a sorozatot illeti, véleményem szerint nem olyan szörnyű, bár a 3. és 4. évadban már eléggé ellaposodik a történet. Ennek ellenére nekem szerethetőnek tűnik. Nem épp az a megszokott szappanopera, hanem társul hozzá némi humor is.  

2011. november 16.

Eladó a családom (The Jonses)- 2009


Az elegáns külvárosi negyedbe költöző Jonses család a felső-középosztálybeli csoportot képviselve él. Steve (David Duchovny) sikeres üzletember, akinek mindene megva. Gyönyörű feleség, akiveltökéletes párost alkot, nagy ház, gyerekek és a futószalagról újonnan lekerült újabbnál-újabb ketyerék. Kate (Demi Moore) egy igazi divattiktátor, akit minden nő utánozni akar, aki mindig elegáns és szép. A lányuk Jenn (Amber Heard) és a fiuk Mick (Ben Hollingsworth) a suli legmenőbb diákjai, akiket a tinédzserek követnek és utánoznak. A szomszédok szemében a család a tökéletes amerikai álmot nem csal álmodják, hanem meg is élik. Viszont ez csupán a felszín és nem a valóság. Mindenki rájuk akar hasonlítani és őket vakon követik. A titkuk felszínre bukkan mikor a szomszédjuk úgy dönt, hogy lekörözi őket. 
A film nagyon jól bemutatja és némiképp kritizálja a fogyasztói társadalmat. A cselekmény érdekes és fontos etikai kérdéseket vet fel és boncolgat, viszont a sztori nem teljesen kidolgozott, néhol már-már lapos. A szerencsétlenre sikerült címfordítás elárulja, hogy mire számítha a néző.  
Alapjában véve szorakoztató és szerethető film. Nekem személy szerint nagyon tetszett.   

2011. november 7.

Őrült, dilis, szerelem (Crazy, Stupid, Love)- 2011

Cal Weaver (Steve Carell) már mindent megkapott az élettől, amire vágyott. Jó munka, szép ház, aranyos gyerekek az egykori gimis szerelme (Julianne Moore) oldalán. Amikor kiderül, hogy a felesége megcsalja, és válni akar, valami furcsa dolog játszódik le benne. Egy közeli bárban siránkozik minden este, míg a jóképű, nőcsábász Jacobb meg nem elégeli (Ryan Gosling). Jacobb felajánlja, hogy segít visszatérni neki a csajozás birodalmába. Cal teljes átváltozáson megy át, bár szíve mélyén még mindig a feleségét szereti és őt szeretné visszahódítani. Persze ez az út nem akadálymentes. A 13 éves fia (Jonah Bobo) vezeti vissza a jó útra, és emlékezteti arra, hogy harcolnia kell a szerelemért. Mire elszánja magát és újra harcba száll felesége kegyeiért teljesen bonyolulttá váll a helyzet. Jacobb összejön legnagyobbik lányával (Emma Stone), a 17éves babysitterük (Analeigh Tipton) beleszeret Calba, míg Cal fia szerelmes a babysitterbe. Cal régi barátja, aki egyben a babysitter apja őrjöng és ráadásul feltűnik a színen az a férfi (Kevin Bacon), akivel megcsalta a felesége.
Valóban őrült és dilis film. A kritikusok is főként csupa jót írnak róla. Ezt köszönheti a fergeteges humornak és a kitűnő szereposztásnak. A történetvezetés szinte már már tökéletesnek mondható. Rengeteg jó humort szőttek a történeti szálakba, de néhol becsúszik egy-egy felesleges és unalmas rövid jelenet. Véleményem szerint érdemes megnézni nagyon jó vígjáték.

Csajok Monte Carlóban (Monte Carlo)- 2011

Grace (Selena Gomez) több éven át spórol egy párizsi útra. Emmaval (Katie Cassidy) úgy tervezik, hogy Grace diplomaosztója után indulnak is az álomutazásra. A diplomaosztót követő családi ünneplésen édesanyja és mostohaapja meglepik őket egy-egy első osztályú repülőjeggyel, de csak azzal a feltétellel kapják meg, ha velük tart Grace kibírhatatlan mostohanővére, Meg (Leighton Meester). A városnéző körút pocsékra sikerült és még a szállás is egy kész katasztrófa. Ekkor következik be egy óriási fordulat, mikor Gracet összetévesztik egy elkényeztetett britt örökösnővel, Cordéliával. Itt kezdődik a valódi nyaralás Monte Carlóban. Csillogó ruhák, estélyek, szórakozás és szerelem vár rájuk. Mindemellett a jó szándék is megvan bennük és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az aukció, amely következményeként néhány új iskolát építhetnek, ne fulladjon kudarcba. Mindhárom főszereplő nagy változáson megy keresztül és átértékelik életüket, mindamellett, hogy szorosabbra fűződik a kapcsolatuk.
Egész jó történet, bár néhol kidolgozatlannak és unalmasnak tűnik. Nem tudja teljes egészében fenntartani az érdeklődést, de ennek ellenére szerethető film. Inkább tiniknek szóló kalandfilm, mintsem romantikus vígjáték.

2011. október 18.

27 idegen igen (27 Dresses) -2008

Jane (Katherine Heigl) egy végtelenül romantikus és mindenkinél önzetlenebb nő, mások boldogsága jelenti számára az életet. Imádja az esküvőket, ahol neki csak a koszorúslányi szerep jut. Ám amikor Jane húga, Tess (Malin Akerman) iránt főnöke, George (Edward Burns) szerelemre lobban (akibe titkon Jane is szerelmes), Jane kénytelen felülvizsgálni eddigi "örökké-csak-koszorúslány" életstílusát.
Egy emlékezetes estén Jane éppen ingázik két esküvői fogadás között. A nem mindennapi teljesítménynek pedig véletlenül szemtanúja lesz Kevin (James Marsden), az esküvői tudósító, aki nagyszerű sztorit szimatol a háttérben. Szerinte Jane, az esküvőfüggő története rengeteg lehetőséget nyújt a magazinon belüli feljebbjutáshoz. Kevin minden olyasmire cinizmussal és ellenvetéssel tekint, ami Jane számára fontos, így állandóan vitáznak egymással. Aztán megjelenik Tess és megkéri nővérét, hogy szervezze meg menyegzőjét George-val. De itt még nem érnek véget a bonyodalmak. Kiderül, hogy Kevin sztorit ír Tess és George esküvőjéről. Ez Kevin számára is nagy lehetőség, mert közelebb kerül a nagy lehetőséghez.
Nagyszerű film, ajánlom figyelmetekbe. Én már vagy 1000-szer megnéztem, de még mindig tudok nevetni rajta. Bár a kritikák teljes mértékben unalmasnak mondják és semmi egyedit nem találnak benne, nekem mégis tetszik. Én találtam benne egész poénos részeket is. És bár a történetet sem tartják eredetinek, mégis van benne valami ami megfogott. Nem értek egyet a kritikák nagy részével, de azzal igen, hogy eléggé kiszámítható a film kimenete.

2011. október 17.

Ilyen az élet (Life as We Know It) -2010

A film a romantikus vígjáték és a dráma műfaját ötvözi. A két főszereplő élete -akik egyébként utálják egymást- váratlanul teljesen más fordulatot vesz.
Holly (Katherine Heigl) egy egyre sikeresebb ételszállító üzletet vezet, Messer (Josh Duhamel) pedig ígéretes sportközvetítés-rendező. A borzasztó első "majdnem randi" után ki nem állhatják egymást. Viszont keresztlányukat, Sophie-t mindketten imádják, akinek a szerepét egyébként hármasikrek játsszák (Alexis Clagett, Brynn Clagett, Brooke Clagett). Amikor Sophie szülei váratlan autóbalesetben meghalnak, és végrendeletükben Hollyra és Messerre bízzák a lány nevelését, kénytelenek félretenni egymás iránti ellenszenvüket.
Véleményem szerint nagyon megnyerő a történet. S még szerethetőbbé teszi a filmet az aranyos kislány jelenléte és sorsa. A film tele van aprócska poénokkal, amelyek némileg feldobják a film hangulatát. Bár teljesen kiszámítható a film befejezése, mégis egyrészt izgalmasnak mondható. Akik kedvelik a szívmelengető romantikus vígjátékokat, azoknak ajánlom figyelmükbe, mert tetszeni fog.

A csúf igazság (The Ugly Truth) -2009

A két főszereplő teljesen ellentettje egymásnak. Abby (Katherine Heigl) szerint a férfi is tud igazán szeretni és nem csak a külsőségek miatta dönt egy lány mellett. Mike (Gerard Butler) szerint pedig minden férfit el lehet csábítani egy kis női bájjal és csak a külsőségek számítanak. A nőket arra buzdítja, hogy "üresfejű libának" tetessék magukat, mert az jön be jobban a férfiaknak. Bár kibírhatatlannak tartják egymást mégis fogadást kötnek. A férfi szentül állítja, hogy a módszereivel bármelyik pasit megszerezheti.
A film végére a lány megszerzi az áhított férfit, de szívet mégis Mike-ért dobog és a cinikus Mike is Abbybe szerelmes. Tehát újra bebizonyosodik az a tény, hogy az ellentettek vonzzák egymást.
Rengeteg kritikát olvastam a filmről mielőtt újra megnéztem, de én nem értek teljes egészében egyet ezekkel a kivetésekkel. Bár abban igazat adok, hogy maga az alapgondolat nem a legeredetibb és sokban hasonlít más romantikus vígjátékokhoz, de szerintem van igény az ilyesfajta filmekre is. Délutáni filmnek teljes mértékben megfelel akár pároknak is. Akadnak lapos humorok benne (például Abby megjátszott orgazmusa az étteremben nagyon gyengére sikerült) és felháborító, pimasz beköpések is, de úgy egészében egész jó kis filmnek találom.